1. fejezet:
Castle: Majdnem
Miért van ilyen hatással rám? Nem lehet ilyen hatással rám! Bárcsak minden olyan lenne mint régen volt. Csak egy puszi volt. Ennyi. Nem nagy ügy. Nem dől össze a világ. De egy meleg szájat éreztem az enyémen. Ahogy a karjai közé zárt és...Hagyd abba Kate!
Elég sokáig részeg voltam. Szinte nem is emlékszem semmire.
Letettem a tollam az asztalra,miközben egész végig csak a tegnap este járt a fejemben, újra és újra.
Sóhajtottam, és összeszorítottam a fogaim. Nem tudtam összpontosítani a papír munkára.
Úgy érzem magam mint egy tizenéves lány,akit csak az érzelmei vezérelnek.
Ez csak őrültség!
Hirtelen lépteket hallottam a hátam mögül. Az ő lépteit. Ez egyre rosszabb. A hangja járt a fejemben. Ahogy a székében ült,és mosolygott. Sötétkék ing, tökéletes farmer. Szinte magam előtt látom az arcát,a sármos mosolyát és az erős karjait...Állj! Parancsoltam magamra.
Hirtelen megjelent előttem Castle. "Kate" mondta, majd elém állt.
"Castle, tudod a tegnapesti dolog az hiba volt...." mondtam. Nem is tudom mit mondtam. Nem is értem miért mondtam ezt. Tudtam,hogy nem így érzek. Egyáltalán nem. Akkor miért mondtam ezt? "Részeg voltam Castle. Kicsit többet ittam a kelleténél."
"Csak két sört ittál." vágta rá gyorsan.
Elmondhatom, hogy megbántottam. A csillogás a szemében nem volt ott. Eltűnt. Ezt váltotta fel a szomorú pillantása. Mintha csak egy ütést kapott volna amire a legkevésbé számított. Kezdtem rosszul érezni magam. Nem is tudtam, mit is mondhatnék.
"Értem." mondta szinte félszegen. "Nos, én csak ….Viszlát, uh, később."
"Castle", mondtam, de félbevágott.
"Beckett, semmi baj. Megértelek." mosolygott rám.
"De ..." mondtam. De már nem hallotta. Elindult. Eltűnt, mint a csillogás a szemében.
-
Miért nem hívom inkább fel? Bekopogjak,vagy inkább ne. Vitatkoztam magammal Castle ajtója előtt állva. Vettem egy mély lélegzetet. Felemeltem a kezem,és bekopogtam.
"Nyitom" Hallottam Castle-t,amint ajtót nyitott. "Beckett?"
"Castle .." mondtam,majd megköszörültem a torkomat.
"Mi történt? Szükséged van valamire?" látszott rajta,hogy még mindig kicsit zavaros a délelőtt miatt.
"Huh ... én ..." sóhajtottam. "Nem akarsz bekapni velem valamit?" Kérdeztem.
"Én valójában most ettem." mondta.
"Akkor meg ihatnánk egy sört,vagy valamit?" Szinte már könyörögtem.
"Kate ..." mondta. "Nem kell ezt. Megértem, mit érzel,"
"Te nem? Mert én nem is tudom, hogyan érzem magam."
"Nem akartok inkább bejönni és itt megbeszélni,vagy inkább az ajtóban álltok?" hallottam Martha hangját a konyhából. Beléptem az ajtón,és Castle becsukta mögöttem az ajtót. Ott álltunk az előszobában egymással szemben.
"Hogyan tudod, hogy érzek, amikor még én sem tudom, hogyan érzem magam?" ismételtem meg.
"Megértettem, hangosan és tisztán amint ma reggel mondtad." mondta morcosan,összefont karral.
"Mit akar ez jelenteni?" Kérdeztem, csípőre tett kézzel.
"Ó, ugyan már Kate." Ez hiba volt "nem hoz sok spekulációt."
"De ... én.. Nem akartam azt." mondtam szinte suttogva. Kissé szánalmas képet vágva.
"Nem akartad? Nekem úgy tűnt,hogy igen."
"Nem csinálhatnánk úgy mintha meg sem történt volna?" kérdeztem könyörögve.
Castle dühösen félrenézett.
Nagyszerű! Szuper! Gondoltam,hogy nem fog ilyen könnyen menni.
"Kérlek."néztem rá szomorúan.
"Hol voltál igazán részeg?" kérdezte.
Sóhajtottam. Becsuktam a szemem,majd felnéztem rá. "Nem,nem voltam részeg."
"Akkor miért mondtad?" kérdezte.
Megráztam a fejem. "Sokkal jobb magyarázatnak tűnt,mint az összes többi."
Majdnem elmosolyodott. Majdnem.
De a csillogás visszatért a szemébe,akár egy táncoló balerina.